Hogyan pontoznak a lányok? avagy – ha férfi vagy ásd el magad :)


Kép

Még mindig dúl ez a csodálatos hóvihar meg az a szerencsétlen vizsgaidőszak! Ez ember már csak kínlódik a könyvek fölött/ alatt/ mellett és között, de kezembe kaparintottam az Árnyalat trilógia utolsó részét. Egy éjszaka kivégeztem- bocsájtsd meg nekem drága Mikrobiológia, de ez érdekesebb volt mint te (EZERSZER!!!). Nem tudom ki mennyire járatos a sztoriban- de a laikusoknak annyit tudniuk kell, hogy ez egy igazán pikáns történet egy menő üzletemberről és egy friss diplomás lányról. Amolyan “mamapornó”. 🙂 Én csak dicsérni tudom. Na de, nem a reklámnak és a könyvkritikának szánom ezt a bejegyzést, hanem a imádott párjainknak. (Az enyémnek is, akit ma 6. éve, hogy a páromnak mondhatok.) Megígértem, hogy személyes dolgokról nem fogok írni, de azt hiszem, hogy ennyi azért belefér. S hogy bírjuk ki a Kedvessel ilyen sokáig- vagy tovább – anélkül, hogy néha ne vágjunk hozzá vázát, tányért vagy a laptopját? Nyissuk ki a szánkat (olykor) :).

Képzeljük el azt, hogy kapcsolatunk pontrendszer alapján működik. Tehát pontokat osztogatunk mindenért. Közlöm veled a lányok adják a kisebb pontokat, mert az önbizalmuk is alacsonyabb, de nem csak magukat értékelik, hanem téged is Édes Fiam! Például : reggel felkel a barátod – hosszú ideig zigóta állapotban üldögél, de felkel. Te adsz neki ezért egy pontot, mert hát mégis felkelt. Miközben Ő mindjárt ad 1000 bónuszt MAGÁNAK ugyanezért. (Látjátok a különbséget?)Aztán elmegy dolgozni és azért is hatalmas bónuszokat oszt magának. Hazamegy anélkül, hogy bárkivel is kikezdene -ezért is jár a jutalom 2000 pont. S mikor hazaérsz a Tv előtt találod és nem is töri magát, mert ő már hozzád képest a bónuszaival az egekben van. Igen igen édes szivem, te már le vagy maradva – mert fukarkodsz a pontokkal!

Hogy a nők hogyan pontoznak? Mindenre adnak egy pontot -maguknak is és a párjuknak is. Felkeltél? – 1pont. Elmentél dolgozni? 1pont. Hazajöttél anélkül, hogy bárkivel is kavartál volna? -1pont. – Ezek vagytok ti, a mi szemünkkel. És így látja magát a nő- felkeltem-1pont, megcsináltam a reggelit- 1pont, kiraktam a ruháit-1pont, elmentem dolgozni-1pont, hazahoztam a gyereket-1pont, megfőztem- 1pont. És akkor ott látja a párját a fotelben és jön a kérdés: TE nem csinálsz semmit? Már mér csinálna??? Hiszen ő már összegyűjtött vagy 4000-et , de a mi szemünkkel mindössze hármat. 😀 Ez itt a probléma…pontrendszerbeli különbség.

Mondok egy ellenpéldát is. Kedvesed be akar vágódni és virágot hoz. (Hátsó szándék nélkül persze, mert senki nem feltételezi, hogy lerészegedett, megcsalt, vagy megette a csokidat.) Persze, hogy adunk neki bónuszt… EGYET :). Erre Ő : Na, ha egy szál virág egy pont, akkor 10 szál az 10 pont. (A kis mohó!) Jön és hozza a csokrot – ácsingózik, hogy majd most nagyot szakíthat. Erre te adsz neki… 1 pontot 🙂 . Hölgyeim valljuk be, ki ne szeretne 10-szer 1 szál rózsát, mint egyszer 10 szálat. Értjük a lényeget?

Mi lányok nem vágyunk nagy dolgokra (csak sok kis apróságra) és akkor minden rendben lesz. És ne feledjük : Csak egyetlen borzalmas asszony létezik a nap alatt, de minden férj úgy véli, hogy azt ő nyerte el. 😛

Szép napot!

 

Hozzászólás